A DVBBS hösi lovagjai eszméletüket vesztett lányokat hagynak hátra // Balaton Sound after
English version
Szeretnénk gratulálni a DVBBS tagjainak amiért magukra hagytak két eszméletüket vesztett lányt az öltözjükben. Igazi férfiak.
'Két eszméletlen tini lányt találtak szombat este a DVBBS nevű kanadai elektronikus zenei duó öltözőkonténerében. A lányok maguktól nem juthattak be a szigorúan védett részre, a Sound szervezői megerősítették, hogy a duó vendégeiként jutottak be oda.
[...]
Pedig a Bors úgy tudja, hogy a rendőrök a ferihegyi reptéren végül utolérték a duót, ami sietve távozott a soundos buli után. A lap értesülései szerint az egyik lány anyja feljelentést tett.' *
Tenyleg itt voltak, hogy segitsenek! Nem... (forras: fb)
Az hogy volt e erőszak, meg vizsgálat alatt áll, és nem is erről van szó, ha meg önszántukból közösültek, ahhoz igazán semmi közünk, de eszméletlen embertarsainkat hátrahagyni nagy jellemre vall!
Tehát gratulálunk DVBBS, és köszönjuk a Szigetnek, hogy azt tettek amit ilyenkor helyes és töröltek a fellépésüket... Persze a nyugati mediában meg semmit sem hallani erröl.
Jobbulást a lányoknak, reméljuk nem esett nagy bajuk!
*Forrás: 444
Megjegyzések
Megjegyzés küldése