MODERAT @ Millenáris - Beszámoló

Azt hiszem, ez egy olyan koncert volt, amelybe minden hétvégén belevesznék. Eljött a várva várt március utolsó vasárnapja, amikor is a Moderat a Millenáris színpadjára állt a Selected Sounds jóvoltából. Hatalmasak voltak, elképesztő show-val repítették el a hallgatóközönséget egy nagyon mély és titokzatos világba.


Fél kilenckor már lézengtek az emberek a vörös fényű füstben úszó Teátrumban, bemelegítő háttérzeneként pedig 9BO izzította a basszusokat. 9-f10 tájékán már egyre sűrűsödött a tér, és amolyan izgatottság futott végig mindenkin, annak tudatában, hogy egy óra múlva már a berlini trió produkcióját élvezhetjük. Előfutárként Alex Banks lépett fel - méltán híres Bonobo – The Keeper remixéről - és készítette rá a nagyérdeműt kis időn belül a főattrakcióra.

Fél tizenegykor halál pontosan megszólaltak a hangfalak és kigyúltak a fények a színpadon: elindult a show. A bulit az első album egyik klasszikusával, a New Error-ral indították; mondanom sem kell, a tömeg pontosan erre várt már hónapok óta. Egyszerű, letisztult, ám lenyűgöző vizuállal emelték a hangulatot, a Pfadfinderei group közreműködésével. Sascha Ring köszöntötte a budapesti közönséget, a leghosszabb számukkal, az új albumról a Milk-kel folytatták, majd követte a lüktető-mélyre rántó Seamonkey, a nagy kedvenc Rusty Nails és addigra már mindenki teljes extázisban adta át magát a glitch/IDM zsenijeinek. A pörgős és dögös hangzású Bad Kingdom után egy kicsit lassítottak, és a kissé melankolikus Damage Done c. számukkal rántottak vissza a valóságba. A Les Grandes Marches-nél észrevehetően megőrült mindenki, azt gondoltam ennél már nem hághat magasabbra az élvezet, pedig de. Sorra került a nagyszerű Gita, majd úgy csináltak, mintha vége lenne a bulinak, de mindenki tudta jól, hogy még a két adu ásszal tartoznak nekünk; hatalmas üdvrialgás és taps után visszajöttek, és megszólalt a Let in the Light mindenki nagy örömére, zárásként pedig a Therapy. Hab volt a tortán és azt kívántam bár sose lenne vége.


A szubjektivitás hatalmával talán kijelenthetem, hogy az idei év eddigi legjobb elektronikus zenei produkcióját hallhattuk, budapesti állomásuk szintén teltházasra sikeredett.
A minőségi és kifinomult hangzás elmaradhatatlan volt, egyedülálló és felejthetetlen élményt nyújtottak a röpke másfél óra alatt, ami szinte észrevétlenül telt el és csavart magába.


Levezetésként Subotage & Seres szórakoztatta a ráérőket, a másnap dolgozni készülők pedig a föld felett lebegve távozhattak. Legalábbis mi így voltunk …

Kérünk még ilyet, sokszor!


gabrielle

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések