LEICA - GOOD DESIGN // TANULMÁNY A INSTANGRAMKULTÚRÁHOZ
LEICA M3
A
’good design’ megtestesítője
Egy
személyes élményemmel szeretném kezdeni. Több fotográfust is a barátomnak
tudhatok, bár én magam sosem fotóztam komolyabban, de őket mindig szívesen
hallgattam a témáról. Elmesélték mi a különbség a mára már általánossá vált
digitális és az általuk rajongva imádott analóg technika között. Nem volt nehéz
megértenem, mire is ez az áhítat; a filmre történő fotózás minden
esetlegességével, bájával együtt, egy sokkal kifejezőbb képalkotási mód lehet.
Nem is beszélve az ehhez tartozó eszközökről, legyen az egy, a ma reneszánszát
élő szappandobozt idéző lomó kamera, vagy egy tüköraknás Ljubityel vagy akár
egy Leica. Az első emlékem a filmes kamerákat illetőleg még apukám kompakt
Kodak gépe, amit alig mertem elvinni az iskolai táborba. A filmes gépek ilyen
változatossága teljesen új volt a számomra. Amikor először találkoztam a
Leica-val, a tulajdonosa úgy tartotta a kezei közt, mint egy hímes tojást,
vigyázó tekintettel. A kérdésem kézenfekvő volt: „Miért olyan különleges ez a
gép?” A válasz igen kimerítő: „Mert ez a legprofibb kamera, és olyan szép.” Ezt követte egy idegességgel teli, feszült öt
perc, amíg készítettem vele egy képet.
Miért
van az, hogy ha magas minőségű tárgyakról beszélünk, a kiváló technikai
tulajdonságaik mellett a megjelenésük éppúgy a lehető legesztétikusabb? Legyen
szó sportautóról, bőrtáskáról vagy fényképezőgépről. Ismerjük azokat a
márkákat, amik mindenki számára a magas színvonalat képviselik, de vajon a
szépségük mennyiben marketingfogás, és mennyiben jár együtt a technológia a jó
design-nal? Számomra ebben a kérdésben egy igen jól körüljárható tárgy a Leica,
hiszen mára már egyet jelent az egyik legkiválóbb fényképezőgéppel és egy
karakteres megjelenéssel. Kimondhatjuk, hogy egy nagyon jól felépített
márkával.
A
19. században megjelentek az első fényképezésre alkalmas eszközök, például a
dagerrotípia. Napjainkra pedig robbanásszerű fejlődésen ment át a fotózás
technológiája. Ebben a közel 200 évet felölelő korszakban nyomon követhetjük az
analóg technika elterjedését és az azt kiszorító digitális technikát. Egykor
úgy gondolták, hogy ez a szakma létét is fenyegetheti. Természetesen ennek van
igazságtartalma, mivel a digitális technika elterjedése óta általánossá vált,
hogy mindenki zsebében lapul egy digitális képrögzítésre alkalmas eszköz. A
Leica fotótörténeti eredményei tagadhatatlanok, kezdve Oscar Barnac 1925-ben
kifejlesztett 35mm-es filmjétől az optikai távmérőig (1932). Ezt követte az
1954-ben megszületett a Leica M3, amit máig a valaha volt egyik legjobb analóg
gépnek tartanak. Ebben a gépben csúcsosodik ki a technikai fejlesztés és a
funkciónak alárendelt formai megjelenés. Ez a külső a mai fényképezőgépeknek is
az alapja, nem is beszélve arról, hány meg hány márka használta föl saját
típusaihoz ezt a stílusos formát. Az Objectified című dokumentumfilmben Karim
Rashid arra hívta fel figyelmünket, hogy a vízszintesen futó filmnek a
funkcióból eredő legmegfelelőbb forma, a fektetett téglatest. A mai digitális
gépekben semmilyen film nincs, mégis általában megőrizték ezt az alakot. Egy
jól bevált konstrukción, ha azt a technikai újítás nem igényli, miért
változtatnánk.
A
20. századi művészetek és tárgykultúra történetének egyik legjelentősebb
mérföldköve az ipari formatervezés megjelenése. Az 1900-as évek elején, a
túlzott ornamentikával szakítani kívánó Adolf Loos fogalmazta meg a Díszítés
bűn című könyvében, hogy a „túldíszítettség elfecsérelt anyag és tőke”. Ennek
az eszmének a kibontakozása jelenik meg a Bauhaus mozgalomban, ahol felismerték
a megnövekedett polgári réteg igényeit. Iparilag előállítható, esztétikus,
modern formatervezésű tárgyakat kezdtek készíteni.
Az
ipari formatervezés az eszköz és a gépgyártás területén a legjelentősebb; nem
véletlen, hogy nagy hatással vannak környezetünkre, hiszen ezek azok a tárgyak,
amikkel nap, mint nap találkozunk. Egyes esetekben nem áll konkrét tervező egy
szép tárgy mögött, hanem az ipari fejlesztés eredménye, mégis sokban
hozzájárulnak életminőségünkhöz. A Leica, mint műszaki cikkeket gyártó cég
elkötelezettje az ipari formatervezés alapvető jellemzőinek. Minden tárgy és
eszköz tervezésének elsődleges szempontja az innováció és a funkció, melyeknek
alárendelik a designt. A legfőbb feladatuk jobb és jobb objektívek és gépek
készítése, az általuk fölállított német minőségi mércének megfelelően, kézzel
összeszerelve és sorszámozva. Természetesen ma már egyre nagyobb hangsúlyt
fektetnek a designra, hiszen egy befutott márka is csak így teheti eladhatóbbá
a termékét.
A
Leica fényképezőgépek első típusait még Oscar Barnac tervezte, a későbbiekben
is ez az egyszerű formavilág jellemezte azokat, és azóta sem tértek el ettől az
iránytól. A legendássá vált M3-as típus óta csak minimális változtatásokat
eszközölnek azok megjelenésén.
A
márka konzekvensen megtervezett egységes arculata és formavilága akár
inspirálhatta Dieter Ramst. Szerinte a
jó design (Good design): a lehető legkevesebb design, innovatív, használhatóvá
teszi a terméket, esztétikus, segít a termék értelmezésében, nem tolakodó,
őszinte, időtálló, a legapróbb részletekig következetes és környezettudatos. A
Leica-nál alapvető az innováció, évről-évre fejlesztések sorával teszik jobbá a
gépeiket. Emellett a funkcionalitás az egyszerűségében nyilvánul meg, a
formavilág jellegzetessége még a digitális változatoknál is egyértelművé teszi
a használatot, minden egyes részlete a könnyebb használhatóságot szolgálja. A
fejlesztés során mindig következetes marad, és ezzel becsüli a felhasználót. A
letisztult és mérnöki pontossággal megalkotott külső esztétikailag is sokat ad
a felhasználói élményéhez.
A
jó design szép, és meghatározza az életminőségünket. Egy esztétikusan
megtervezett tárgy a használhatóságon kívül szépséget is visz az életünkbe. Ez
a kifinomultság egy olyan designt eredményez, amely nem avul el, sőt mi több,
egy kiváló technikai háttérrel párosítva értékálló tárggyá teszi a Leica-t.
A
technikai fejlesztés nem igényelt többet a külsőben, mert nincs rá feltétlenül
szükség. Külső megjelenésében nincsenek elnagyolt, fölöslegesen kiálló elemek,
zavaró részletek. A géptestben helyet kapó távmérő valamivel több teret
igényel, ez okozza a megnövelt magasságot, elegánsan egy szintbe hozva az
expozíciós idő állítójával és a film visszacsévélőjével. A félkörívesen
lekerekített tégla alakú ház és a főbb alkatrészek fémből készülnek a hosszabb
élettartam miatt, míg a bakelit vagy bőrborítás a jobb fogást biztosítja, és
csúszásgátlóként funkcionál. Ezek harmonikus viszonya egységet teremt a
készüléken belül. A felhúzó kar vékony formájú, de a megvastagított vége segíti
a könnyebb használatot, mechanizmusa pedig a gyorsabb felhúzást. A forgó
alkatrészek rovátkált felületűek, szintén a jobb használhatóság érdekében. Ezeket
emelik ki az apró részletek, mint a gravírozott márkanév, vagy a típus
tipográfiája, illetve a jellegzetes piros logó a fehér klasszikus folyóírással
írt Leica felirattal. Teljes egészében stílusos és letisztult.
Tehát
ha a Leica-ra gondolunk, nemcsak a minőség, hanem egy konkrét megjelenés is az
eszünkbe jut, ami a mai korszellemnek egyértelműen megfelel. Nem titok, hogy e
mögött az arculat mögött egy marketing csapat áll. Mindenesetre ez a
marketingfogás egyúttal tiszteletadás a legsikeresebb típusoknak, legyen az
digitális vagy analóg. Érdekesség azonban, hogy a következő M-digital tervezője
az a Sir Jonathan Ive, akiről Dieter Rams állította, hogy a korunk ipari
formatervezésében jelenlévő cégek közül az Apple vezető formatervezőjeként
leginkább, legteljesebben alkalmazza a „Good designt”. Napjaink
legmeghatározóbb arculatának megteremtője vajon hogyan nyúl ehhez a külsejében
annyira jellegzetes darabhoz? Hiszen mindkét márka a letisztult minimalista
vonalvezetésével és a funkcionalista design-nal stílusteremtőnek számít.
Kíváncsi vagyok mit fog eredményezni ez a közös együttműködés.
Manapság
a „filmes” kamerák reneszánszukat élik, ez persze a Leica felhasználói körére
kedvező hatással van. Az, hogy ezen a területen a Leica jelen tud maradni
igazán példaértékű. Nem véletlen, hogy felhasználói közt méltán említhetjük a
fotótörténet nagyjait: Cartier-Bresson-t, Robert Capa-t vagy André Kertészt.
Ugyanis ez a technológia a riportnak, valamint a művészi képalkotásnak kedvez
igazán. A fotográfusok érdeklődését a mai napig felkelti a filmre történő
fotózás mechanizmusa, ez az analóg technika elismerése.
Mindeközben
a digitális világban már képesek vagyunk a filmre készült kép illúzióját
kelteni. Visszakanyarodva az Apple-höz, ők már kifejlesztették a maguk Iphone
alkalmazását, amivel a roncsolódott film hatását érhetik digitális
képeken.
Bár
a „verseny” eldőlni látszik, hiszen alig maradt cellulóz alapú filmeket gyártó
cég; az egyik legnagyobb felhasználójuk, a filmipar is már digitális
adathordozókra rögzít.
Számomra
több szempontból is értékes, nem csak technikája, hanem minden általa képviselt
pozitívuma miatt, amit valamennyi gép magában hordoz. Ez az a plusz, amiért
ekkora rajongótábora van. Persze mindig lesznek olyanok, akik azért veszik meg,
mert megtehetik, de lesznek olyanok is, akik tudják, hogy mit adhat nekik ez a
gép.
Írta: Cselovszki Andrea
Megjegyzések
Megjegyzés küldése