Next Level presents // WHAT SO NOT // A38 // 10.30.


Hamarosan érkezik a nap, amelyre a Next Level SNAILS-es bemutatkozóbulija óta várunk... Célegyenesbe ért a következő partyjuk, hazánkba látogat a világhírű WHAT SO NOT, méghozzá első magyarországi fellépésére!


Mi is az a What So Not? Egy DJ páros, mely az ausztrál Flume és Emoh Instead duóból áll.  Együtt jelenleg az egyik legkülönlegesebb produkcióval és hangzásvilággal büszkélkedhetnek a nemzetközi elektronikus tánczenében.

Ha a kezdetek óta követed a két srác munkásságát, akkor 2011-ben a “7 Dollar Bill” kislemezükkel ismerkedhettél meg először. Ezt követte a “Quack EP” amely Skrillex kiadóján keresztül (OWSLA) jutott el a világ összes tájára, ezzel felkeltve Diplo, Baauer és a Flosstradamus figyelmét is.

Azóta az összes megjelenésükre odafigyelnek a producerek világszerte, hiszen az OWSLA kiadó hivatalos tagjává avanzsált az ausztrál páros. Eddigi legnagyobb slágerük, a “Jaguar” több hétig vezette a lejátszási listákat és többmilliós letöltést tudhat magáénak, de készítettek remixet a Major Lazer-nek, A-Trak-nek, Calvin Harris-nek és a Parachute Youth-nak is. RL Grime-al közös zenéjük a "Tell Me" pedig nem várt siker lett az Egyesült Államokban, szintén többmilliós hallgatottsággal.



"A WHAT SO NOT zenék fő célja - szemben a mai EDM zenék többségével -, hogy ne csak az ugrálásról és tombolásról szóljanak, sokkal inkább a táncról és a dallamról. Zenéjükben egyszerre keverednek a house, a hiphop, a garage a trap és a future bass zene elemei amelyek sajátos egyveleget képeznek. Furcsa, olykor mély és érzelmes hangzásvilágukra jellemző a játékosság, a még korábban nem hallott egyedi hangok használata, amely teljesen új kontextusba helyezi az jelenlegi elektronikus tánczenét. "

A Next Level csapatáról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk már, ha még nem olvastad ITT megteheted.

A Lineup hazai részéről, a már számtalanszor bizonyított DUBLIC fivérek, illetve a mindig zúzós B'Andre fog gondoskodni!

Ezt a pár napot a buliig már fél lábon állva is kibírjuk, ha még nem vettél jegyet igyekezz pótolni mihamarabb, ki ne maradj ebből az exklúzív estéből!

Elővételben és a helyszínen egyaránt :1900 HUF (€7)

Jegyelővétel:
Édesapa Pub
1051 Budapest, Nádor utca 5.

H-Cs: 10:00 - 16:00
P: 10:00 - 02:00
Sz: 18:00 - 02:00

Jegyinfó:
info@nextlevelbudapest.com

EVENT

EG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése