LYND // Gozsdu manó // gyors ötlet mára
Október 17-én az akusztikus zenét jazz trip-hoppal és elektronikus dubsteppel ötvöző Lynd, Farkas Izsák (InFusion Trió) vendégszereplésével és egy látványos VJ produkció kíséretében mutatja be frissen megjelent EP-jét, a Gozsdu Manó Klubban. Ezen az estén kerül bemutatásra a zenekar újonnan megjelent kislemeze, melyen állandó vendégzenészeik mellett egy dal erejéig egy nemzetközi közreműködővel is együtt dolgoztak.
Kiszner Linda énekes és dalszerző, az elmúlt 10 évben énekelt jazz formációkban, a capella énekegyüttesben (Da Cappella), rengeteg vokál munkát tudhat maga mögött, frontembere volt a Re-g nevű zenekarnak, amelynek a ’Nézz Rám’ című számát előszeretettel játsza többek között a Petőfi Rádió.
2008-as hosszabb bristoli tartózkodása óta saját szövegeket, dal kezdeményeket ír, amelyek kiteljesedéshez a megfelelő embereket hosszú évek alatt találta meg. A Re-g-ben ismerte meg Rembeczki Gábor (Hollywoodoo) basszusgitárost, akivel az óta is egy zenei nyelvet beszélnek. Wagner Zsolt dobossal kiegészülve 2011-ben alakult meg a Lynd nevű zenekar. Marton Péter gitáros 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz, majd Lőrincz Tamás zenei producerrel vált kerek egésszé a formáció.A zenekar májusban mutatkozott be az A38-on, azóta több felkérésnek tett eleget, koncertezett az Akvárium Klubban, fellépett az R33-ban, együtt dolgozott a Budapest Sessions-el. Október 2-án az A38 gyomrában az Amatorski (Be) előzenekara volt, az estéről felvétel is készült, amelyet a Duna Tv fog sugározni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése