LEICA - GOOD DESIGN // TANULMÁNY A INSTANGRAMKULTÚRÁHOZ

LEICA  M3
A ’good design’ megtestesítője

Egy személyes élményemmel szeretném kezdeni. Több fotográfust is a barátomnak tudhatok, bár én magam sosem fotóztam komolyabban, de őket mindig szívesen hallgattam a témáról. Elmesélték mi a különbség a mára már általánossá vált digitális és az általuk rajongva imádott analóg technika között. Nem volt nehéz megértenem, mire is ez az áhítat; a filmre történő fotózás minden esetlegességével, bájával együtt, egy sokkal kifejezőbb képalkotási mód lehet. Nem is beszélve az ehhez tartozó eszközökről, legyen az egy, a ma reneszánszát élő szappandobozt idéző lomó kamera, vagy egy tüköraknás Ljubityel vagy akár egy Leica. Az első emlékem a filmes kamerákat illetőleg még apukám kompakt Kodak gépe, amit alig mertem elvinni az iskolai táborba. A filmes gépek ilyen változatossága teljesen új volt a számomra. Amikor először találkoztam a Leica-val, a tulajdonosa úgy tartotta a kezei közt, mint egy hímes tojást, vigyázó tekintettel. A kérdésem kézenfekvő volt: „Miért olyan különleges ez a gép?” A válasz igen kimerítő: „Mert ez a legprofibb kamera, és olyan szép.”  Ezt követte egy idegességgel teli, feszült öt perc, amíg készítettem vele egy képet.



Miért van az, hogy ha magas minőségű tárgyakról beszélünk, a kiváló technikai tulajdonságaik mellett a megjelenésük éppúgy a lehető legesztétikusabb? Legyen szó sportautóról, bőrtáskáról vagy fényképezőgépről. Ismerjük azokat a márkákat, amik mindenki számára a magas színvonalat képviselik, de vajon a szépségük mennyiben marketingfogás, és mennyiben jár együtt a technológia a jó design-nal? Számomra ebben a kérdésben egy igen jól körüljárható tárgy a Leica, hiszen mára már egyet jelent az egyik legkiválóbb fényképezőgéppel és egy karakteres megjelenéssel. Kimondhatjuk, hogy egy nagyon jól felépített márkával.

A 19. században megjelentek az első fényképezésre alkalmas eszközök, például a dagerrotípia. Napjainkra pedig robbanásszerű fejlődésen ment át a fotózás technológiája. Ebben a közel 200 évet felölelő korszakban nyomon követhetjük az analóg technika elterjedését és az azt kiszorító digitális technikát. Egykor úgy gondolták, hogy ez a szakma létét is fenyegetheti. Természetesen ennek van igazságtartalma, mivel a digitális technika elterjedése óta általánossá vált, hogy mindenki zsebében lapul egy digitális képrögzítésre alkalmas eszköz. A Leica fotótörténeti eredményei tagadhatatlanok, kezdve Oscar Barnac 1925-ben kifejlesztett 35mm-es filmjétől az optikai távmérőig (1932). Ezt követte az 1954-ben megszületett a Leica M3, amit máig a valaha volt egyik legjobb analóg gépnek tartanak. Ebben a gépben csúcsosodik ki a technikai fejlesztés és a funkciónak alárendelt formai megjelenés. Ez a külső a mai fényképezőgépeknek is az alapja, nem is beszélve arról, hány meg hány márka használta föl saját típusaihoz ezt a stílusos formát. Az Objectified című dokumentumfilmben Karim Rashid arra hívta fel figyelmünket, hogy a vízszintesen futó filmnek a funkcióból eredő legmegfelelőbb forma, a fektetett téglatest. A mai digitális gépekben semmilyen film nincs, mégis általában megőrizték ezt az alakot. Egy jól bevált konstrukción, ha azt a technikai újítás nem igényli, miért változtatnánk.

A 20. századi művészetek és tárgykultúra történetének egyik legjelentősebb mérföldköve az ipari formatervezés megjelenése. Az 1900-as évek elején, a túlzott ornamentikával szakítani kívánó Adolf Loos fogalmazta meg a Díszítés bűn című könyvében, hogy a „túldíszítettség elfecsérelt anyag és tőke”. Ennek az eszmének a kibontakozása jelenik meg a Bauhaus mozgalomban, ahol felismerték a megnövekedett polgári réteg igényeit. Iparilag előállítható, esztétikus, modern formatervezésű tárgyakat kezdtek készíteni. 

Az ipari formatervezés az eszköz és a gépgyártás területén a legjelentősebb; nem véletlen, hogy nagy hatással vannak környezetünkre, hiszen ezek azok a tárgyak, amikkel nap, mint nap találkozunk. Egyes esetekben nem áll konkrét tervező egy szép tárgy mögött, hanem az ipari fejlesztés eredménye, mégis sokban hozzájárulnak életminőségünkhöz. A Leica, mint műszaki cikkeket gyártó cég elkötelezettje az ipari formatervezés alapvető jellemzőinek. Minden tárgy és eszköz tervezésének elsődleges szempontja az innováció és a funkció, melyeknek alárendelik a designt. A legfőbb feladatuk jobb és jobb objektívek és gépek készítése, az általuk fölállított német minőségi mércének megfelelően, kézzel összeszerelve és sorszámozva. Természetesen ma már egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a designra, hiszen egy befutott márka is csak így teheti eladhatóbbá a termékét.

A Leica fényképezőgépek első típusait még Oscar Barnac tervezte, a későbbiekben is ez az egyszerű formavilág jellemezte azokat, és azóta sem tértek el ettől az iránytól. A legendássá vált M3-as típus óta csak minimális változtatásokat eszközölnek azok megjelenésén.
A márka konzekvensen megtervezett egységes arculata és formavilága akár inspirálhatta  Dieter Ramst. Szerinte a jó design (Good design): a lehető legkevesebb design, innovatív, használhatóvá teszi a terméket, esztétikus, segít a termék értelmezésében, nem tolakodó, őszinte, időtálló, a legapróbb részletekig következetes és környezettudatos. A Leica-nál alapvető az innováció, évről-évre fejlesztések sorával teszik jobbá a gépeiket. Emellett a funkcionalitás az egyszerűségében nyilvánul meg, a formavilág jellegzetessége még a digitális változatoknál is egyértelművé teszi a használatot, minden egyes részlete a könnyebb használhatóságot szolgálja. A fejlesztés során mindig következetes marad, és ezzel becsüli a felhasználót. A letisztult és mérnöki pontossággal megalkotott külső esztétikailag is sokat ad a felhasználói élményéhez.
A jó design szép, és meghatározza az életminőségünket. Egy esztétikusan megtervezett tárgy a használhatóságon kívül szépséget is visz az életünkbe. Ez a kifinomultság egy olyan designt eredményez, amely nem avul el, sőt mi több, egy kiváló technikai háttérrel párosítva értékálló tárggyá teszi a Leica-t.


A technikai fejlesztés nem igényelt többet a külsőben, mert nincs rá feltétlenül szükség. Külső megjelenésében nincsenek elnagyolt, fölöslegesen kiálló elemek, zavaró részletek. A géptestben helyet kapó távmérő valamivel több teret igényel, ez okozza a megnövelt magasságot, elegánsan egy szintbe hozva az expozíciós idő állítójával és a film visszacsévélőjével. A félkörívesen lekerekített tégla alakú ház és a főbb alkatrészek fémből készülnek a hosszabb élettartam miatt, míg a bakelit vagy bőrborítás a jobb fogást biztosítja, és csúszásgátlóként funkcionál. Ezek harmonikus viszonya egységet teremt a készüléken belül. A felhúzó kar vékony formájú, de a megvastagított vége segíti a könnyebb használatot, mechanizmusa pedig a gyorsabb felhúzást. A forgó alkatrészek rovátkált felületűek, szintén a jobb használhatóság érdekében. Ezeket emelik ki az apró részletek, mint a gravírozott márkanév, vagy a típus tipográfiája, illetve a jellegzetes piros logó a fehér klasszikus folyóírással írt Leica felirattal. Teljes egészében stílusos és letisztult.

Tehát ha a Leica-ra gondolunk, nemcsak a minőség, hanem egy konkrét megjelenés is az eszünkbe jut, ami a mai korszellemnek egyértelműen megfelel. Nem titok, hogy e mögött az arculat mögött egy marketing csapat áll. Mindenesetre ez a marketingfogás egyúttal tiszteletadás a legsikeresebb típusoknak, legyen az digitális vagy analóg. Érdekesség azonban, hogy a következő M-digital tervezője az a Sir Jonathan Ive, akiről Dieter Rams állította, hogy a korunk ipari formatervezésében jelenlévő cégek közül az Apple vezető formatervezőjeként leginkább, legteljesebben alkalmazza a „Good designt”. Napjaink legmeghatározóbb arculatának megteremtője vajon hogyan nyúl ehhez a külsejében annyira jellegzetes darabhoz? Hiszen mindkét márka a letisztult minimalista vonalvezetésével és a funkcionalista design-nal stílusteremtőnek számít. Kíváncsi vagyok mit fog eredményezni ez a közös együttműködés.

Manapság a „filmes” kamerák reneszánszukat élik, ez persze a Leica felhasználói körére kedvező hatással van. Az, hogy ezen a területen a Leica jelen tud maradni igazán példaértékű. Nem véletlen, hogy felhasználói közt méltán említhetjük a fotótörténet nagyjait: Cartier-Bresson-t, Robert Capa-t vagy André Kertészt. Ugyanis ez a technológia a riportnak, valamint a művészi képalkotásnak kedvez igazán. A fotográfusok érdeklődését a mai napig felkelti a filmre történő fotózás mechanizmusa, ez az analóg technika elismerése.
Mindeközben a digitális világban már képesek vagyunk a filmre készült kép illúzióját kelteni. Visszakanyarodva az Apple-höz, ők már kifejlesztették a maguk Iphone alkalmazását, amivel a roncsolódott film hatását érhetik digitális képeken. 
Bár a „verseny” eldőlni látszik, hiszen alig maradt cellulóz alapú filmeket gyártó cég; az egyik legnagyobb felhasználójuk, a filmipar is már digitális adathordozókra rögzít.
Számomra több szempontból is értékes, nem csak technikája, hanem minden általa képviselt pozitívuma miatt, amit valamennyi gép magában hordoz. Ez az a plusz, amiért ekkora rajongótábora van. Persze mindig lesznek olyanok, akik azért veszik meg, mert megtehetik, de lesznek olyanok is, akik tudják, hogy mit adhat nekik ez a gép.

Írta: Cselovszki Andrea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése