Isten Háta Mögött + Képzelt Város //Club202 febr 8.
Ígéretes este várható a Club 202-ben, mivel egy színpadon lesz látható az áttelelt IHM és a kissé (nevében is) elvont Képzelt Város!
Utóbbi vendégzenekarként érkező csapat igen sajátos hangszerelésű és ez által zenei stílusuk is igen egyedi kategória. Különlegességül főképp a cselló és a szintetizátor által színesített, azzal megfűszerezett gitárzenében rejlik. Magukénak vallják azt az eltérést is, hogy náluk nem a szövegcentrikusság és az eladható slágerek jelentik a lényeget, hanem a zenével helyettesített szavak. A hat fős banda 2005-ben állt össze egy építész kari társaságból, majd az áttörést két kislemezük után első nagylemezük hozta meg 2009-ben Mit nekem címmel. Legújabb albumuk pedig az Anatolij névre hallgat, amely egyébként eredetileg az elsők egyike között szereplő – még J. Gagarin előtti – orosz űrutazó házaspár férfi tagjának keresztneve volt. Az albumnak külön története is van, egy összeesküvés-elméletre épül. Erről részletesebben oldalukon olvashattok, a Club202-ben pedig bele is hallgathattok az igen elvont, egyben nyugtató szerzeményekbe. Érdemes lesz ott lenni!
A főattrakció pedig a már jól ismert és méltán sokat emlegetett Isten Háta Mögött zenekar lesz, akik a visszavonulásnak pletykált és sokakat elszomorító „áttelelés” után előbújtak újra barlangjukból, mint egy medve. Azóta munkába is láttak a jóvágású urak, négy új szerzeményük is született: Vízöntő, Kérész, Eredetileg és Medúza címekkel. Ezek folytán új, ötödik nagylemezük is úton van, amelynek első felét kislemezformában már tavaly decemberben közzé tették kedvelőiknek a popshop.hu-n Hazugságok harminc körül címmel. Egyébként legutóbbi koncertjük ennek bemutatója volt a Dürer Kertben Mikulás ünnepén, ám a hangosítást elszúrták valamiért az ottaniak. Ha ott rosszul vagy élőben még egyáltalán sohasem hallottátok volna ezen dalokat, itt bizonyára megtudjátok, koncertre termett szerzemények-e vagy sem. Annyit elárulhatok, szerintem már voltak jobb formában is a srácok; a telelés rideg utóhatásai még ezek.
Jegyár: 1500 Ft [elővétel nincs]
Kapunyitás: 19:00
20:00 – Képzelt Város
21:00 – Isten Háta Mögött
EVENT
További információk:
http://kepzeltvaros.hu/
https://www.facebook.com/istenhatamogott
Solymosi Emőke
Megjegyzések
Megjegyzés küldése