Jurij és Kistehén // A38 hajó // nov 14.

Állatbarátok és csillagászok, fedélzetre fel! Ugyanis november 14-én, csütörtökön este űrutazónk egy mérten aluli tehenet is magával visz a hajóra. Viccet félretéve a hajó ezúttal nem az űrbe repül - csak egy helyben díszeleg a Duna hullámain -, hiszen hősünk alatt a Jurijra, a jószág képében pedig a Kistehén zenekarra utaltunk.


Az estét előzenekarként a Jurij fogja megindítani sokak által jól ismert dallamaival. A szocrock névre hallgató műfaj hallatán nem sok bandát tudnánk kategorizálni, s ide sorolni; a 2001-ben alapult nyíregyházi csapat már csak ezért is egyedinek mondható. A srácok felléptek már a 30Y, a Vad Fruttik, a Kispál, az Emil Rulez, a Quimby, a Kaukázus és egyebek oldalán; számos alkalommal jártak külföldön koncertet adni; minden neves fesztiválon megtalálhatjuk őket; emellett hét lemezzel rendelkeznek már és reméljük még sokáig fogják pengetni húrjainkat nekünk. Közönségük minden bulijukon fülig érő mosollyal „táncol és élvezi” a mámorító dallamokat.

Utánuk a Kistehén lép majd színpadra és tölti meg a hajó belsejét alternatív hangulattal egy bő órára. A valamikori reklámszlogenből vagy a Szájbergyerek c. népszerű alkotásból bizonyára mindenki ismeri a zenekart, amely szerzeményei aligha mondhatók hétköznapinak, sokkal inkább magyar különlegességnek, akárcsak az előző. A 2002-ben született zenekar - akkoriban még Zene a nyulaknak néven tevékenykedett - öt albumot adott ki; számos európai fesztiválon, mi több Amerikában is megfordult; jövőjét pedig nem csak kis országunkban, hanem Angliában egyaránt látja.

Jegyárak:

elővételben november 13.-ig: 1000 Ft
november 13.-tól és a helyszínen: 1300 Ft
a38.hu
EVENT

További információ a zenekarokról:
http://jurij.hu/
https://www.facebook.com/KiSTeHeN/info

Solymosi Emőke

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések