Eve Van End szűztelenítése - ilyen volt a 10. Jameson Cinefest


Ha szeptember, akkor Cinefest. Mindenki, aki szereti a filmeket kedvére válogathat eme rendezvényen ízlésének megfelelően: közönség filmek, művész filmek, midkult filmek, dokumentum filmek és animáció. Méghozzá mindegyik az igényesebb és okosabb fajtából.


[Kezdő] élményem a nyitó film, nevezetesen Don Jon lett volna. Joseph Gordon-Levitt első írói és rendezői próbálkozása. Sajnos csak az ismétlésre értem oda, azonban az első keresztül húzta a számításaimat: boldog boldogtalant beűzött a vetítővászon elé, ennek következtében az igazi gourmeték kiszorultak a teremből. Talán még meg is emésztem, ha a nem találok egy kék mikulászsacskót a szélvédőmön… 


Azonban az esti Iron Sky elűzte rosszkedvem telét. A rendező Timo Vuorensola személyesen tette tiszteletét a rendezői változat bemutatója alkalmából. Hirtelen nem is tudtam, hogy rock koncerten vagyok, avagy magas kulturális eseményen. A tapsra „More, more” felkiáltásokkal tovább hergelte a közönséget. Végül is ha Tarantino gratulálna nekem egy 1.5 millió euróból készült, neten összekoldult filmért, valószínűleg kissé én is rosszul mérném fel az ázsiómat. De meg kell hagyni, hogy jól állt neki. A film pedig, egy trash B kategóriához képest meglepően tartalmas és igényes volt. És még őszintén tudtam is nevetni a gageken.


[Következő] élményem az Eve Van End szűztelenítése volt. Michiel ten Horn, holland direktor egy minden tekintetben működésképtelen családot vázolt fel, amit egy külső ember, a német cserediák Veit még jobban katalizál. A film végére kapunk egy éppen, hogy normális családot, de ehhez a famílához sem költöznék be szívesen [...] 


Sokadik filmem a Cinefesten, Edgar Wright Cornetto trilógiájának harmadik darabja a Világvége volt. A forgalmazó a film fesztiválos szereplésétől teszi függővé, hogy bemutatja-e a mozgóképet a plázamozikban avagy nem. A taps és kurjongatás visszafogott volt, a film pedig elég langyos. A haláli hullák és a Vaskabátok (cornetto trilógia első két része) számomra izgalmasabb és maradandóbb filmélményt adott, nem is beszélve a Scott Pilgrim a világ ellenről. A Világvége egy ügyes mix, különböző műfajokból és filmekből. Íme a recept: rengeteg másnaposok még aznaposan, élményeket és traumákat felidéző gimis osztálytalálkozó,  egy A faluhoz hasonló kisváros, az embereket robotokra kicserélő űrlények és amitől az igazán pikáns kéne hogy legyen: egy boldog poszt apokaliptikus világ. Gordon Ramsay valószínűleg nem adott volna érte kötényt. Ez is mutatja, hogy a jól bevált recepten változtatni botor dolog, azonban bátor.


Rendezvény formailag és tartalmilag is rettenetesen igényes: szuper atmoszféra a bárban, relatíve olcsó izotópos italok, ami után mozijegyszerű kupont adnak. Ezeket be lehet váltani: 2 kupon kitűzőt, 5 pedig VIP páholyt jelent a Jameson buszban (és hogy úgy érezzük, baromira jól járunk, egy körre vendégek vagyunk a James jóvoltából.  Szívemnek kedves módon gyakorolják az operáns kondicionálást Jamesonék).  Egy rossz szavam nem lehet a fesztiválra, szép az elgondolás, szép a megvalósítás, szépek a filmek, szép a környezet. És tudvalevő, hogy: szép az, ami érdek nélkül tetszik.


A rendezvényt végigkísértek különböző zenei programok is: PUF, HS7, Neo, Magashegyi Underground, utolsó este pedig a Vad fruttik. Tökéletesek voltak záró koncertnek. A vad fruttik után az ember nem biztos benne, hogy szeretne többet élni. Az érzés adekvált, hiszen Cinefest és filmek nélkül, talán nem is érdemes…

Rajszi Ádám


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések