MÁSFÉL ÓRA KAUKÁZUS + TÍZ PERC // ZÖLDPARDON (zp) - AUG 3. [szombat]
Egészestés mókát sejtet a
Zöld Pardonban az ismét aktív Kaukázus. Szokásos
fesztiválkoncerteknél hosszabb, akusztikus blokkal kibővített programban, a jól
ismert slágereken kívül új hangok is felcsendülnek majd a Lágymányosi* híd budai
lábánál augusztus 3-án, szombaton. ESTE.
A fesztiválkoncertek után ismét
önálló bulira készül a tavasz óta újra koncertező Kaukázus. Az ország egyik
legnépszerűbb alternatív bandája három év kihagyás után idén áprilisban tért vissza,
ősszel pedig új lemezzel is előrukkolnak majd, amiről már a Zöld Pardonban is
ízelítőt adnak augusztus 3-án.
- Az összeállás óta nagyon egyben
van a csapat, a közönség visszajelzése alapján érettebb, letisztultabb,
„space”-esebb lett a hangzásunk. Folyamatosan fesztiválozunk, úgyhogy jó lesz végre
ismét egy 100 perces, önálló koncertet nyomni, amibe most még egy akusztikus
blokkot is beékelünk. Új dalokat is hozunk a ZP-be, elhangzik majd a megosztó
„Édes Anna” című számunk is, ami elég félelmetes hangszerelést kapott. Rengeteg
sztori történik velünk a nyár során, amik ihletet adnak egy-egy új dalhoz, és
gyűlnek az ötleteink is. Úgyhogy a koncertezős időszak végeztével stúdióba
vonulunk, és elkezdjük a visszatérő lemezünk munkálatait. De addig is, a nyáron
még lesz jó néhány fellépésünk országszerte, legközelebb Budapesten, augusztus
3-án, szombaton este 20 órától, a Zöld Pardonban – számolt be a zenekar
terveiről Kardos-Horváth János énekes.
A koncertre a belépő 600 Ft-ba
kerül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése