HUSZADIK - ANIMA SOUND SYSTEM // GÖDÖR // NOV. 22


Pénteken érdemes ellátogatni a Gödör Klubba, hiszen ismét szülinapot ünnepelünk! Méghozzá az Anima Sound System 20. Születésnapját, ami azért elég szép, kerek évforduló. Hazánk legelső és egyik legkiemelkedőbb elektronikus tánczenekara most meglepetésvendégekkel lép színpadra, hogy együtt köszönthessük őket e remek alkalomból.



 A ’93-ban alakult együttes folyamatos változásokon megy keresztül, akár a felállását, akár a zenei arculatát tekintve. Bár megteremtettek egy mára már megszokott „animás” alapvonalat, de ezt évről évre továbbfűzik különböző irányokba, felhasználva modernebb elektronikus hangzásokat; jungle, electropop, vagy épp egy kis techno, hol pedig ragtime feeling, mindezekkel merészen tarkítják a kelet-európai népzene ütemeit – ezzel folyamatosan fenntartva az érdeklődést. Még az idei X - Faktorba is bekerültek (Még jó! Bár azért a kereskedelmi csatornák sugárzásában kevésbé szívesen látjuk őket…), ahonnan sajnos búcsúzniuk is kellett a napokban. No de semmi ok kesergésre, ők továbbra is zenélnek nekünk, és büszkék lehetnek az elmúlt 20 évre, hiszen több díjat is kaptak, és Európa szerte voltak fellépéseik. Úgyhogy irány a Gödör péntek este, hogy részesei legyetek a péntekesti szülinapozásnak!

Időpont: 2013. 11. 22. péntek, 21h
Helyszín: Gödör Klub, Király utca 8-10., Budapest, 1061
Beugró: elővétel – 1200 Huf, helyszínen – 1500 Huf


gabrielle

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések