25. SZIGET


A 25. Sziget alkalmából egy olyan „best of” programmal ünnepel a Világzenei Nagyszínpad, amely felvonultatja a színpad eddigi legnagyobb sikereit, de annak az elvárásnak is megfelel, hogy bemutassa a világzene legfrissebb produkcióit. A Nulladik napon beindul egy magyar hullám, majd a világzene legnagyobbjai érkeznek a múltból és a jövőből. Teljes a Sziget világzenei helyszínének programja. 
Az elmúlt harminc évben, mióta az etnikus alapú zenék gyűjtőfogalmaként elterjedt, a World Music a könnyűzene egyik legnépszerűbb irányzata lett. Olyan országokból váltak közismertté előadók, amelyekről addig hallani sem lehetett, és ahol – mint a Zöld-foki-szigeteken vagy Madagaszkáron – lemezipar sem létezett.

Sziget Világzenei Nagyszínpada 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból, és jelenlegi helyén mintegy tizenötezer fő igényes szórakoztatására szolgál. Az elmúlt tizenhét évben a színpad kirívó nemzetközi rangra tett szert, lévén a műfaj valamennyi kiválósága fellépett rajta, másrészt azért, mert folyamatosan érzékenyen reagált az újabb és újabb világzenei trendekre, hullámokra. Több mint kétszáz előadó fogadta el eddig a felkérését, a világ legnagyobb sztárjai Angliától Guineaig, Belgiumtól Szenegálig.

A felhőtlen szórakozást biztosító „bulizenét” szolgáltató világzenei helyszín megkülönböztetett figyelmet fordít az Európa-szerte hódító balkáni és a ska-alapú tánczenék előadóira, a világzene sztárjai mellett természetesen az újonnan feltűnt előadókat is bemutatja, és a tánczenék dominanciája ellenére – az igényes szakmaiságból és az etnikus jellegből nem engedve – az érzékenyebb vagy kísérletező jellegű produkciókat sem zárja ki.

A visszatérő előadók közül kiemelhető a szerb Goran Bregović – akinek évtizedek óta a Balkán himnuszaiként terjednek örökzöldjei – az elmaradhatatlan Wedding and Funeral Band élén; a világ egyetlen Grammy-díjas klezmerzenekara, a legendás The Klezmatics; az elementáris orosz ska klasszikusa, a húszéves fennállását ünneplő Leningrad; a marokkói gnawát forradalmasító Orchestre National de Barbés; a latin ska királya, a szicíliai Roy Paci & Aretuska; katartikus „etno-káosz”-ával az ukrajnai DakhaBrakha, a sivatagi bluesból sivatagi rockot teremtő mali Tamikrest és lehengerlő pánafrikai tánczenéjével a zimbabwei Mokoomba.

Az újdonságok sorát a közeljövő sztárjai alkotják, így a török népzenét pszichedelikus rockkal ötvöző Gaye Su Akyol; a brazil afrobeatet megteremtő Bixiga 70; az újra virágzó latin pszichedélia tucsoni éllovasa, az Orkesta Mendoza; szatírikus, punkos klezmerével az izraeli Jewish Monkeys; de itt lesz az ellenállhatatlan chilei fieszta-felelős, a Chico Trujillo is. Végre bemutatja rockos kíséretű torokéneklését a mongol Hanggai; kiderül, hogy miért a „Balkán sarlatánja” Magnifico; na és hogy miért emlegetik a hatvanas évek legnagyobb amerikai soul énekesnőinek rokonságában a fiatal portugál Marta Rent a Groovelvets kíséretében. A hazánkban is roppant népszerű multikulturális francia együttesek közül idén a Zoufris Maracasra és a La Gâpette-re pöröghet közönségünk, és akkor a roma zenék éjszakai felhozataláról még nem beszéltünk…

Márpedig a helyszín a cigányzenék híveit is kényeztetni fogja. Először mutatkozik be Magyarországon az utóbbi években szenzációt keltett glasgow-i John Langan Band, a maga keltás-punkos, balkáni-flamencós elegyével. A balkáni és a latin zenék együtt ragadnak magukkal a barcelonai székhelyű, de szigorúan multietnikus Electrorumbaiao koncertjén is, míg a francia La Caravane Passe főleg a manouche jazz világában van otthon.

Mint már szóba került, a hazai fellépőkből sem lesz hiány. És – cseppben a tenger módján – ugyanaz a stiláris gazdagság, ugyanaz a változatosság és ugyanaz a „party-szellem” lesz tetten érhető a koncertjeiken, mint a színpad nemzetközi kínálatában.
Hiszen ki tudna ellenállni a Bohemian Betyars zúzós-ugrálós „speed-folk-freak-punk”-jának; nemzetközi hírű ska-együttesünknek, a PASO-nak, mely hidat teremtett Kingston és Budapest között; a nagyecsedi roma hagyomány minden varázsát hatványozó Romengónak; vagy a kelet-európai és balkáni zenéket őrületes energiával összekovácsoló Besh o droMnak?

De ez még semmi! 2017-ben először kimondottan a magyarországi világzenékre összpontosít a Világzenei Nagyszínpad Nulladik napi programja. Ezen a napon hat kiváló zenekarunk lesz hallható: fellép moldvai csángó gyökerű transz-zenéjével a Zoord; elragadó bájú és roskadásig pörgő paszabi cigányzenéjével a Parno Graszt; funkos-rockos „csángó-boogie”-jával a Kerekes Band; a Balkán legsűrűbb rétegeit is felkavaró tamburazenéjével a Söndörgő; végtelenül sodró punkos ír kocsmazenéjével a Firkin; és végül a folk- és partyzene eddig ismeretlen ötvözetét nyújtó Lajkó Félix feat. Óperentzia.

Goran Bregovic Wedding And Funeral Band https://www.youtube.com/watch?v=HSyV9f98qcU
Leningrad https://www.youtube.com/watch?v=HhEKcN7MIfI
The Klezmatics https://www.youtube.com/watch?v=LRvQ-_y8buU
Orchestre National de Barbés https://www.youtube.com/watch?v=xcPWvUqzgHk
Roy Paci & Aretuska https://www.youtube.com/watch?v=W0hUIBLgRIc

Sziget, 2017. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések